TESZ= Toxikus elvárás szindróma

Mindenki küzd velük, mindenki életében jelen vannak és nehéz elvágni azt a fonalat, amely hozzájuk láncolnak.
Az elvárásokat megtanuljuk, nem születnek velünk, hanem az évek során belemásznak a fejünkbe és bérelnek egy szobát, utána elkezdik élni a saját életüket. Élősködők, mindannyian.
Veszélyesek, mert észrevehetetlenül összeolvadhatnak velünk. Megmérgezhetik a mindennapjainkat, gondolatainkat, érzelmeinket. Illúziókat keltenek, hamis ígéretekkel csábítanak.

Amikor elvárunk valamit a párunktól megfosztjuk magunkat a lehetőségtől, hogy az történjen, ami csak úgy magától megtörténhet. Semmi Carpe Diem, semmi Cest' la vie.
Birtokolni akarunk, belelátni a másikba, nem is annyira belelátni, inkább irányítani. Azt szeretnék, ha azt gondolná, tenné, mondaná, amit mi szeretnénk. Nem Ő, hanem mi. Önző dolog az elvárás, aminek egy megmérgezett kapcsolat lehet az eredménye. És akkor mégis mi marad a kezdeti rózsaszínű bolondériából?

Milyen alapon várunk el dolgokat a másiktól? Miért nem örülünk annak, ami van. Pedig könnyebb lenne, a lét elviselhetetlen könnyűsége, ugyebár.
Elvárom, hogy olyan legyél, amilyennek én szeretném. Ez az egyik legönzőbb dolog a világon, azt hiszem.
Megsértődünk, megharagszunk a másikra, ha nem úgy viselkedik, ahogy azt mi elvárjuk tőle. De kinek van joga megszabni, hogy hogyan viselkedjen a másik?

Az őszinte szeretet feltétel nélküli. Ezt már nagyon sokszor hallottuk, tudjuk, hogy így van. Szerintem a feltétel az elvárás szinonimája. Akkor szeretlek, ha ilyen és ilyen vagy. De akkor kit szeretünk igazán? A párunkat vagy magunkat?

Ha meg kőkemény munkával megváltoztattuk a másikat, már nem kell, mert már nem ugyanaz az ember, akibe beleszerettünk...

Nem elvárni baromi nehéz. Nem tudom, hogy van-e olyan ember aki teljesen mentes az elvárásoktól. Azt gondolom nem nagyon. De mindennap tudunk rajta melózni, hogy fogyjanak abból a bizonyos szobából az elvárások. Ha van valakinek egy tuti receptje ossza meg mindenképpen.

Ha megszabadulnánk a hülye elvárásainktól, akkor az olyan lenne, mintha egy hatalmas sziklát dobnánk le a hátunkról egy mély kútba,-repülnének a korlátok is-, ahonnan soha de soha nem jönne vissza egyetlen egy gonosz rosszakarás sem.

Bogaraink, amik az őrületbe kergetnek

Furcsa dolgok ezek a bogarak. A románc elején az ember felfedez a másikban egy-két bogárkát, amit elbűvölőnek és aranyosnak talál. Úgy érzi, hogy ettől a másik csak még vonzóbb és érdekesebb.
"Olyan édes ahogy dudorászik reggelente". "Annyira cuki, amikor nyammogva eszik, olyan, mint egy kisgyerek". Aha egy ideig.
Ahogy telnek múlnak a napok-hetek-hónapok és évek egyre inkább kezdenek ezek a kis színes bogarak szürkülni. Már nem annyira érdekesek.
Amikor már megszokod a másikat, megismered, a hétköznapokat élitek a régi kedves kis bogárkák elkezdenek iszonyúan idegesíteni. A bogarak szürkülése egyenes arányban van a szürke hétköznapok megjelenési arányával és az idő elteltével. Ez tudományosan alátámasztott tény.

Amit az elején szerettél a másikban, az hirtelen elkezd kiborítani. Sajnos ez van. Te sem érted, hogy következhetett ez be. Régen egyáltalán nem zavart, hogy össze kellett szedni a koszos zoknikat a lakás különböző pontjából. De most? Meglátok egyet és őrjöngök, hogy miért nem lehet bele rakni a szennyestartóba. Nem lehetne két lépést még megtenni és egyszerűen odarakni ahová való?
És ezt minden egyes alkalommal eljátsszuk. Érdeklődöm, miért olyan nehéz Ából Bébe eljuttatni ezeket a helyes kis zoknikat. A válasz nem jön. Várok, de reakciót nem kapok. A végeredmény, hogy én fogom berakni a zoknit a szennyesbe, természetesen.

Persze rengeteg zokni szindróma létezik a kapcsolatokban. Nem nagyon tudom miért szükségesek ezek a játszmák, de léteznek. Minden kapcsolat büszkélkedhet egy-egy pár ilyen jelenséggel.

A legnagyobb problémát az okozza, hogy nem nagyon lehet ezeket a bogarakat likvidálni, teljesen a párkapcsolat részesei lettek. Ezek a nyavalyások, olyanok mint a levakarhatatlan kosz, ott marad, nem változik, csak bosszant. Akkor életünk végéig együtt kell élnünk vele? Nem létezik véletlenül egy párkapcsolati bogárírtó?

Van egy nagyon jó módszer, ami tuti beválik és még halálosan vicces. Írjátok fel, hogy mi az párt dolog, ami tényleg kiborít benneteket. pl. vezetés közben mindig beledumál, hogy hogyan kéne vezessek, mindig magánál tartja a távirányítót, nem lehet lebeszélni a kinyújtott, kopott pólójáról, amit imád; bekajál ebéd előtt, stb.
Át kell változni egy kicsit 007es ügynökké, de megéri. Vegyetek magatokhoz egy kis kamerát és vegyétek fel, ha épp előmászott valamelyik bogara. Ha sikerült az összeset rögzíteni, akkor az esti tévézéskor csak játsszuk le neki a bizonyítékot és tuti, hogy miközben rengeteget röhögtök, el fog gondolkodni az üzeneten is.

Ha ezt mindketten megcsináljátok nyíltan, akkor az már kapcsolatterápia, de simán el tudom képzelni, hogy talán így még mókásabb lesz az egész. A mellékhatások elkerülése érdekében forduljanak, orvosukhoz, pszichológusokhoz és a barátaikhoz.

U.i.: ha esetleg kipróbálnátok a fenti módszert, akkor számoljatok be róla.