Adott a történetben természetesen egy férfi és egy nő egy kissé csípős hűvös estén. Vitatkoztak, az, hogy min az már tulajdonképpen nem is lényeges.
Ment az adok-kapok. Hol a férfi került felül az érvelésben, hol a nő. Talán már ők sem tudták miért is veszekedtek, de kiszállni már nem lehetett belőle.
Előkerültek szép lassan az érzelmi zsarolások, amit a férfi nagy előszeretettel húzott elő a fiókból és amit a nő sokszor nehezen viselt, mert amellett, hogy dühítette fájt is neki. Ez alkalommal az egyik legdurvábbal rukkolt elő, amit aztán rutin-szerűen sikerült viták lezárásaként alkalmazni: "Akkor én most lelépek, elmentem..."
A nő először kétségbeesett, hogy mégis mi a fenét fog csinálni a pasas nélkül. Aztán jött a csönd, ami megint csak megrémítette ... de szép lassan megnyugtatta, majd élvezte. Már nem félt, sőt az újdonság illatát érezte a levegőben.
Ekkor megszólalt a csengő. A nő kilépett az ajtón és meglátta a vacogó hímet, aki dühében csak ennyit mondott:
"Ideadnád a pulóveremet? Fázom."
A nő őszintén, de győzedelmesen elnevette magát, a férfi is felengedett. Együtt bementek. Béke volt. Legalábbis egy ideig.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése